A hőmérséklet mérésére a szondától bizonyos távolságra vonatkozó kérdéssel kapcsolatban a válasz minősített igen; lásd lentebb. Azokat a méréseket, amelyeket lényegében érintenek az érdeklődési körrel, például a légköri gázok hőmérsékletének mérését a gázokkal érintkező érzékelővel, "in situ" méréseknek nevezzük. Távolról valamilyen módon végzett méréseket, általában ilyen vagy olyan elektromágneses sugárzást, amely a dolog helyéről az érzékelő helyére terjed, "távérzékelési" mérésnek nevezzük. Azt kérdezi, hogy vannak-e olyan távérzékelési technikák, amelyek alkalmazhatók a légköri belépő szondára, igaz? kiosztás. A hőmérséklet távmérésénél leggyakrabban az infravörös radiometriát alkalmazzák. Vagy használhatja a mikrohullámú radiometriát, ha valóban alacsony hőmérsékletet mér. De ez a technika a leghasznosabb a szilárd anyagok hőmérsékletének mérésére. Infravörös hullámhosszon a legtöbb szilárd anyag emissziói nagyon közel vannak az egységhez, ezért nagyjából fekete testű radiátorokként viselkednek. Ha megméri a fekete test sugárzás intenzitását, amelyet egy objektum ad ki több hullámhosszon (legalább kettő, lehetőleg több), akkor a fekete test spektrumának alakja megmondja, hogy milyen legyen az objektum hőmérséklete, hogy megfeleljen a mérések mintázatának .
A szilárd anyagok hőmérsékletének mérésére szolgáló példaalkalmazásként a hardverboltokban általában olcsó, ezt a technikát alkalmazó kézi radiométerek állnak rendelkezésre. Van otthon egy. Határozottan hűvösek, mindenképpen hasznosak, ha az otthoni légkondicionáló valami furcsa dolgot végez, és közepesen pontosak. Megjegyzés: nem nagyon pontosak! Különböző anyagok esetében az infravörös sugárzások kissé eltérnek az IR sávon, és ez befolyásolja az ideális feketetestes radiátor feltételezését. Tehát ezen eszközök egyikével általában 1 vagy 2 C-os, de 0,1 C-ig nem megfelelő hőmérsékletet érhet el.
A gázok hőmérsékletének távmérése teljesen más viaszgömb. A gázok emissziós spektruma vadul nem fekete test, és nagyon különböző a különböző gázok esetében, ezért a fekete test spektrum feltételezése érvénytelen. Lehetőség van radiométeres infravörös intenzitás mérésre, és következtetni lehet egy gázkeverék hőmérsékletére, ha pontosan tudja az adott gázkeverék összetételét. Ha ismeri ezt az összetételt, elvégezheti a radiométer mérését gondosan megválasztott hullámhosszakon, és visszaállíthatja a hőmérsékletet. De a gázok sugárzási viselkedése némileg hasonlít a félvezetők vezetőképességi viselkedéséhez: csak apró mennyiségre van szükség ahhoz, hogy viselkedésüket rendkívül megváltoztassák, különösen egyetlen hullámhosszon. Tehát, ha egy óriási bolygó atmoszféra hőmérsékletének radiometriai mérését próbálja elvégezni, és feltételezi az atmoszféra összes szokásos alkotóelemét (hidrogén, hélium, metán, víz, ammónia, hidrogén-szulfid), de ha kiderül, van egy kis foszfin vagy szén-monoxid, vagy hidrogén-klorid, vagy valamilyen más, akkor a radiométer kalibrálása már nem érvényes, és nem lehet megbízni a következtetett hőmérsékletekben. Ehhez csak egy váratlan alkotóelemre van szükség a légkörben, egy infravörös sugárzási vonallal a radiométer által használt egyik tetején vagy közelében, hogy a visszanyert hőmérséklet bizonytalanságait a tetőn keresztül lehessen vezetni, és használhatatlanná tegye őket.
A helyszíni mérések belépőszondán történő alkalmazásának másik oka, hogy nagyon alacsony a tömeg- és energiafelhasználásuk. A radiométerek nagyobb tömegűek és több energiát használnak fel, és ezek értékes árucikkek a belépő szonda küldetésénél.
Ha a bolygón elérni kívánt tudományos célok némelyike olyan kiemelt fontosságú, és olyan nehéz távolról megtenni, hogy belépő szondát küld a szükséges mérések elvégzéséhez, akkor a hőmérséklet in situ mérése a kézügyes győztes ebben a szakmában.
A NASA Mélyűrhálózata nagy földi állomásain mikrohullámú radiométerrel nem a helyi levegő hőmérsékletét, hanem a helyi levegőben lévő vízgőz mennyiségét méri. A levegőben lévő vízgőz mennyisége befolyásolja a törésmutatóját, és ez különbséget tesz az általuk követett űrhajók távolságának mérésében, különösen akkor, amikor megpróbálják megmérni a bolygó gravitációs mezőjét, ahol az űrhajó található. Ez a fajta vízgőz-mérés azért lehetséges, mert a gödör szempillájáig ismerjük a Föld légkörének összetételét, az elsődleges változó mennyiség a vízgőz.